A bél mikrobiota (bélflóra) jelentősége hormonbetegségekben
Már régóta olvasom a bél mikrobiota (régi nevén bélflóra) jelentőségéről szóló nemzetközi cikkeket, azonban a fontosságának részletezésén túl, a károsodott mikrobiota rendezésére (kezelésére) könnyen elérhető, sokakra érvényes, igazoltan hosszú távú hatású terápiára még nem találtam. Sok igen hatékony próbálkozás van persze. Az is sokat ront nálam, hogy sok kókler harapott rá nagy körítéssel kérdésre és kínál számomra kétséges kezelést. Persze megkérve az árát (mondván nagyon különleges tudás kell hozzá), hasonlóan azokhoz, akik a bél mikrobiota állapotát diagnosztizálják (mérik fel) teljesen egyértelmű eredményt ígérve.
Persze sok tudományosan is megalapozott tényt lehet megtudni a bél mikrobiota székletből való analízise kapcsán és léteznek tehát a teljesen egyértelmű és jelentős mikrobiota-eltérésekre kezelések is. Az is igaz, hogy számos tartósan szedett gyógyszer károsítja a bél mikrobiota állapotát, de több gyógyszerről, sőt táplálék-kiegészítőről is igazolták azt, hogy a hatásuk mellett még a bél mikrobiota állapotára is előnyösen hatnak. Mindezen felül, nem kizárólag a bélben élnek mikroorganizmusok, hanem pl. a hüvelyben, méhben is (vaginális mikrobiota, méh mikrobiota). A különböző szervekben megtalálható mikrobiota nemcsak az adott szerv működésére van hatással, de más szervre is kihat, sőt egymás mikrobiotájára is. Ezért van szerepe a bél mikrobiotájának pl. a pajzsmirigy állapotára, a vaginális mikrobiota összetételére, vagy a nemzőképességre. Bármelyik idézett szerv mikrobiota eltérésének rendezése segíti a többi szerv mikrobiota jó állapota elérését.
(Fogalmak tisztázása: Mikrobiota: meghatározott helyen jelenlévő mikroorganizmusok (leginkább baktériumok) összessége (pl. bél mikrobiota, vaginális mikrobiota). Mikrobiom: az adott helyen élő mikroorganizmusok génállományának összességét jelenti).
A bél mikrobiota (régi nevén bélflóra) állapota (összetétele) szerepet játszik számos endokrin betegségben, így pl. autoimmun pajzsmirigy-betegségekben (Hashimoto-kór, Basedow-kór), inzulinrezisztenciában, policisztás petefészek szindrómában, elhízásban és összefüggésben van a nemzőképességgel (fertilitás) is (nőben, férfiban egyaránt).
Egy adott betegség gyógyszeres (pl. levotiroxin /pajzsmirigy-alulműködés/, metformin /PCOS, inzulinrezisztencia/), vagy egyéb kezelése mellett (pl. asszisztált reprodukció, ART) hasznos a bél/vagina/méh egészséges mikrobiota állapotát fenntartó (kialakító) életmód, étrend. Adott esetben olyan táplálék-kiegészítők alkalmazása, mely tartalmaz olyan összetevőt, ami az egészséges mikrobiota helyreállításában is előnyös szerepet játszik az eredeti haszna mellett.
A mikrobiotát úgy tudja elképzelni, mint egy burjánzó nyári tájat: a földjét (pl. bélfal) borító ezernyi színű, különböző növénnyel (ezek a mikroorganizmusok). Mikrobiotát ábrázoló gyönyörű képet talál a National Geographic oldalán (érdemes megnézni, rögtön a kezdő kép): https://www.nationalgeographic.com/science/article/microbes-in-your-gut-may-be-new-recruits-in-the-fight-against-viruses. A kép azt mutatja, hogy mennyi mikrobiota van néhány bélsejt felszínén (a sejteket el is takarva).
Az emberi mikrobiota tömege 2 kg. 39 trillió db baktériumot tartalmaz - összehasonlításként egy 70 kg-mos ember 30 trillió sejtből áll. Nem csak helyi hatása van (pl. a bélben), hanem távoli hatása is, mert pl. a vérben az előnyös anyagcseretermékek 20 %-a ezen baktériumok működésének eredménye. A bél baktériumokkal való betelepedése (kolonizációja) a szüléssel kezdődik (az anyától kapva őket), majd a szoptatással folytatódik. Van aki azt mondja, hogy az ember nem Homo Sapiens, hanem Homo Bacteriensis, vagyis baktériumokkal együtt elő lény.
Legfontosabb talán a bél mikrobiota. Amennyiben a bél mikrobiota valamiért károsodik, úgy a káros mikrobiota egy elhúzódó (krónikus) gyulladást kiváltó állapotot tart fenn a szervezetben. Ez az állapot több endokrin szervben (pajzsmirigy, petefészkek, herék) például a nemzőképességre is káros folyamatot hoz létre. Az antibiotikumok gyakori használata mély nyomot (kárt) hagy a mikrobiotán.
A bélfal megfelelő állapota alapvető az immunrendszer helyes működése szempontjából is. A bélfal állapotát károsan befolyásolja a kóros mikrobiota jelenléte, azaz a normál bélflóra megbomlása és káros bélflóra felé való eltolódása, pl. kóros baktériumokkal való felszaporodása miatt. Diszbiózis a tudományos neve a károsodott mikrobiotának. Ezt a diszbiózist az étkezés is befolyásolja: sok állati fehérje, cukor, élelmiszeri vivőanyagok fogyasztása. Számos tudományos adat igazolja, hogy a rossz mikrobiota-összetételre a Firmicutes/Bacteroides arány jól utal.
A megfelelő bél mikrobiota által termelt rövidszénláncú zsírsavak (pl. a butirát) a bélfal sejtjeinek energiaforrása és számos fontos működését befolyásolja a bél sejtjeinek. A bélfal megfelelő állapota alapvető a kórokozók elleni védekezésben is. Sok "jó" baktérium a gyulladás-elleni védekezésben is szükséges és az immunrendszer működéséhez előnyös faktorokat is termelnek, sőt olyan anyagokat is, amik javítják a bél állapotát.
A bél mikrobiota állapotát főleg környezeti hatások (táplálkozás, életmód) és gyógyszerek befolyásolják károsan.
Igazolták, hogy a kóros hüvelyi flóra (vaginális mikrobiota) csökkenti az ART ("lombik") sikerét. Kimutatták, hogy ART során a visszatérő beágyazódási hiba összefügg a vaginális mikrobiota állapotával: a legfontosabb az alacsonyabb Lactobacillus előfordulás.
Mindezek miatt döntöttem úgy, hogy érdemes ezt a kérdést
is mélyebben átgondolni: azon esetekben amikor a megfelelő kezelés ellenére
mégsem következik be a javulás felvetni a beteg mikrobiota állapotával való
foglalkozást is.
Szerző: dr. Speer Gábor PhD.
Jelen, betegek számára készült orvos-szakmai anyag nem pótolja az orvosi vizsgálatot, konzultációt, csak kiegészíti azt.
Hivatkozások: 1: Danailova Y, és munkatársai. Nutritional Management of Thyroiditis of Hashimoto. Int J Mol Sci. 2022;23:5144. 2: Fröhlich E, és munkatársa. Microbiota and Thyroid Interaction in Health and Disease. Trends Endocrinol Metab. 2019;30:479-490. 3: Knezevic J, és munkatársai. Thyroid-Gut-Axis: How Does the Microbiota Influence Thyroid Function? Nutrients. 2020;12:1769. 4: Twardowska A, és munkatársai. Preventing Bacterial Translocation in Patients with Leaky Gut Syndrome: Nutrition and Pharmacological Treatment Options. Int J Mol Sci. 2022;23:3204. 5: Hou K, és munkatársai. Microbiota in health and diseases. Signal Transduct Target Ther. 2022;7(1):135. 6: Fu M, és munkatársai. Alterations in Vaginal Microbiota and Associated Metabolome in Women with Recurrent Implantation Failure. mBio. 2020;11:e03242-19.