Hogyan tudni, hogy egy gyógyszerből bevehető-e fél adag?

2020.09.10

A sok probléma közül, ami nincs elmagyarázva, az egyik legfontosabb a pajzsmirigyhormon pótlására használt (és bármilyen más) gyógyszer helyes szedésével kapcsolatos tudományos adatoknak a betegek (laikusok) számára érthető módon való elmagyarázása. Egy adott gyógyszer szedésével kapcsolatos tudományos eredmények betartásával érhető el a gyógyszer által garantált hatás. Laikust írtam, de valójában azt gondolom, hogy egy beteg az általa szedett gyógyszerrel kapcsolatban nem maradhat laikus. Sőt, sokkal többet kellene tudnia a gyógyszer mindennapos használatának nehézségeiről, a gyógyszerrel kapcsolatos problémák megoldásairól (orvoslásáról), mint a kezelőorvosának. Aki legtöbb esetben soha sem szedte az általa felírt gyógyszert, sőt nem is látta kibontva a dobozából (én, míg nem foglalkoztam komolyan a fentiekkel, sokáig nem is tudtam, milyen szenvedés elfelezni pontosan pl. az apró Letroxot).

Az előző bejegyzésben írtam arról, hogy az étkezéshez képest hogyan kell szedni a pajzsmirigy alulműködés kezelésére alkalmazott gyógyszereket és azt, hogy miért is így, illetve mikor melyik típust kell választani. Másik kérdés az, hogy felezhetők-e ezek a gyógyszerek (és miből tudja egy beteg, hogy felezhető-e egyáltalán egy gyógyszer), illetve evvel is összefüggő kérdés, hogy bevehető-e a pajzsmirigyhormon nem mindennap ugyanabban a dózisban - ha a javasolt adag felezéssel nem, vagy bonyolultan megoldható. Ez utóbbiról a következő bejegyzésben írok.

Egy gyógyszer csak akkor felezhető, ha van benne felezővonal, más néven törővonal, illetve "bemetszés" elnevezést használ leginkább a betegtájékoztató. A gyógyszercég evvel a jelzéssel garantálja azt, hogy elfelezve a gyógyszert fele-fele (ugyanannyi) hatóanyag van a két félben. Ezt a betegtájékoztató úgy jelzi, hogy azt írja: "A tabletta két egyenlő adagra osztható, vagy a tabletta egyenlő adagokra osztható". Több betegtájékoztató ezt "A tabletták felezésére vonatkozó útmutatás" alatt említi. Mások azonban ennél kevésbé egyértelmű helyen írják le ezt az alapvető információt. Ez azonban nem jelenti egyben azt is, hogy a fele adagot bevéve is hatásos a gyógyszer! Ez csak azt jelenti, hogy ha pl. túl nagy a gyógyszer, el lehet felezni és lehetséges a két felet külön-külön bevenni - egymás után - a könnyebb lenyelés miatt, illetve evvel nem okozunk a két fél tabletta oldódásában, felszívódásában bajt, a hatóanyag mindkét fele egyformán érvényesül. Ezt több (sajnos nem minden gyógyszer) betegtájékoztatójában le is írják, így pl.: "A törővonal csak a széttörés elősegítésére és a lenyelés megkönnyítésére szolgál, nem arra, hogy a készítményt egyenlő adagokra ossza".

Miután látjuk, hogy egy tabletta felezhető, akkor a fél tabletta hatásosságát az orvos mondja ki avval, hogy csak a tabletta felének bevételét javasolja, de a betegtájékoztató is jelzi a fél tablettás kezelés lehetőségét a betegnek, így azt, hogy a 25 ug-os Letrox, Euthyrox, vagy L-Thyroxin hatásos napi adag. Van pl. olyan fájdalomcsillapító, mely felezhető, de a napi fél tabletta kezeléssel nem érhető el megfelelő fájdalomcsillapítás. A betegtájékoztató nem is említi a fél dózis hatásosságát (ugyan sajnos nem egyértelmű módon).

Csak az a gyógyszeralkalmazó kapja meg a maximális (tudományos eredményekben beigazolódott) előnyét egy gyógyszernek, aki jól alkalmazza, de ehhez ismeret kell. Remélem segítettem, mert a gyógyszerszedés művészet, amelynek alkotója és alanya maga a beteg. 

Én ennek a rendelésemen - ha valakinek új gyógyszert javaslok - óriási fontosságot tulajdonítok. 

Írta: dr. Speer Gábor

Jelen, betegek számára készült orvos-szakmai anyag nem pótolja az orvosi vizsgálatot, konzultációt, csak kiegészíti azt.

Hivatkozások. 1https://gyogyszertechnologia.hu/felezd-vagy-ne-ez-itt-a-kerdes/.