Mobilalkalmazások mások megsegítésére. Javaslom őket

2021.04.05

A COVID-19 járványnak arra is meg kellene tanítania minket, hogy törődjünk a rászoruló beteggel, még akkor is, ha idegen. Három okostelefonra letölthető alkalmazást ajánlok, ami ezt a célt szolgálja és aminek már a letöltése is nagy lépés ebben. A letöltés azonnal rendelkezésre állást jelent. Mindhárom iOS és android telefonra egyaránt letölthető és ingyenesek.

A SzívCity egy virtuális közösség, mely azért jött létre, hogy a csatlakozó tagok éjjel-nappal készen állnak a szívmegállás köztéri áldozatait megmenteni. Ennek első lépése a Szív City app letöltése, de a lényeg ezután jön, mert az alkalmazásban a regisztrációval vállalja, hogy ha a közelben valakinek megáll a szíve, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) riasztására a helyszínre siet, és a mentő megérkezése előtt elkezdi az újraélesztést. A honlap adatai szerint évente 25.000 ilyen eset adódik Magyarországon. Több, mint a COVID-19 halottaink száma! Azért kell sietni, mert a túlélés esélye percenként 7-10%-kal csökken.

A működési elv a következő: ha a közterületen valaki összeesik és mentőt hívnak hozzá, az OMSZ mentésirányítója a mentő helyszínre küldésével egyidejűleg riasztja a SzívCity-t is. Ez a honlapról nem derül ki, de gondolom a mentésirányító megpróbál rájönni, hogy keringésleállásról van szó és csak ekkor riasztja a SzívCity-t. Egy közelben tartózkodó SzívCity tag fogadva a segítségkérést visszajelez ("indulok" ikon), hogy a helyszínre siet-e, hogy megkezdje az alapszintű újraélesztést, amit aztán a helyszínre érkező mentő átvesz.

Az újraélesztés során az alkalmazásban egy ritmust adó hang is hallatszik, ami segíti felvenni a mellkasi kompressziók megfelelő ütemét. Ezt óriási ötletnek tartom. Nagyon frappáns az is, hogy az alkalmazásban egy bemutató meg is mutatja, hogyan zajlik a riasztás és miket kell visszajelezni ekkor. A honlap szerint az eddigi riasztások száma 2417 volt, ami kapcsán 40 sikeres újraélesztés is történt. Azt gondolom, hogy a regisztráció megtörténte (az elküldés ikonra való kattintás) felelősségteljes lépés és egyben fontossá teszi azt, hogy felfrissítsük vagy megszerezzük a tudást az újraélesztés menetéről, technikájáról: az alkalmazásban van rövid rajzos, laikusoknak szóló leírás az újraélesztés technikájáról. De ezt kevésnek tartom, minimum ennek a youtube videónak megnézését, de biztos tudás megszerzését javaslom. Ha semmi tudás nincs enélkül is végezhet újraélesztést, de csak az OMSZ mentésirányítójának telefonos irányításával.

A térképen bármikor meg tudjuk nézni, hogy van-e a közelben defibrillátor, sőt, ha éppen nem jelez egy elhelyezettet az app, azt magunk is fel tudjuk regisztrálni az alkalmazásban.

A másik applikáció célja a mentő kiérkezési gyorsaságának és az ellátás szakszerűségének segítése: ha magunk kerülünk bajba, vagy ha másokat kell segíteni. Egy külföldön már használt életmentő okostelefon alkalmazást alakítottak hazai verzióra a betegeknek. Ez az ÉletMentő app. A regisztráció után kitölthető a személyes felhasználói profil (születési év, TAJ-szám, lakcím) és ajánlott bevinni a rendszerbe a betegségeket, a szedett gyógyszereket, az allergiákat. Adott esetben akár a jelenlegi várandósággal kapcsolatos adatokat is el lehet itt tárolni.

Segélykéréskor a képernyő közepén lévő piros "MENTŐK" gombra kell rányomni. Ezzel azonnal hívás indul a mentők felé és a diszpécser látja a beteggel kapcsolatos információkat, így a pontos tartózkodási helyet is (GPS miatt), illetve a fenti adatokat. Az ÉletMentő kialakítása ikonokon alapul, így akkor is használható, ha a segélykérő éppen beszédképtelen. Az, hogy a tartózkodási helyet látja a mentésirányító akkor is fontos lehet, ha épp más rosszulléte miatt hív valaki segítséget, mert adott esetben egy számunkra teljesen ismeretlen környékre is könnyebb lesz vele gyors segítséget kérni. Ha olyan helyszínen kerül valaki bajba, ahol nincs mobilnet, az alkalmazás SMS-ben továbbítja az adatokat.

Az app bemutatja a laikusoknak azt is, hogy mi a teendő újraélesztés, félrenyelés, mérgezés, áramütés, kihűlés esetén és megmutatja, hogy hol a legközelebbi defibrillátor, kórház vagy gyógyszertár.

A harmadik alkalmazás a Be My Eyes (legyél a szemem). Ez látássérült emberek és látók közti kapcsolatot hozza létre, azért, hogy az elzártság idején a látássérült felhasználó akutan segítséget tudjon kérni egy látó és segítőként, az alkalmazásban regisztrált társától. Regisztrációkor mind a segítséget kérőnek, mind a segítőnek meg kell adnia a nyelvet, amit beszél, így alakul majd a segítségkérő és segítő párosítása. Videón is jöhet a kérés a látó ember felé, pl. arról, hogy a kézben lévő pulcsi közül melyik a piros, mit fel szeretne venni a látássérült. Ez a videó ezt jól be tudja mutatni, javaslom megnézni. Jelenleg 180 nyelvet megadva regisztrált 150 országból több, mint 4 millió hatszázezer segítő és majdnem 300 000 látássérült ember. Ha egyre több magyar önkéntes tölti le, akkor még inkább érdemes ajánlani az alkalmazást betegeknek, akik más szemét használhatják nehéz helyzetben.

Evvel a bejegyzéssel vezetem fel azt az egyedülálló rendelést, melyben egy megadott betegségre, általam kipróbált, okostelefonra letölthető, ingyenes mobilalkalmazást ajánlok. Persze csak akkor, ha létezik olyan, ami orvosilag megbízható. Jelenleg, mivel próba, bevezetés alatt áll a rendelés, nem kerül semmibe sem. A kérőlapot és a részleteket alább találja. 

Jelen, betegek számára készült orvos-szakmai anyag nem pótolja az orvosi vizsgálatot, konzultációt, csak kiegészíti azt.

Szerző: dr. Speer Gábor PhD.

Hivatkozás. 1: https://szivcity.hu/